A 17-18 éves fiatalok Budapestről érkeztek hozzánk a puszta közepére. Köszöntöttem őket. Tetszett nekik, hogy csinosnak, fiatalnak, okosnak neveztem meg mindannyiójukat a köszöntőben, hogy valaki még véletlenül sem sértődjön meg. Ezek a jelzők később be is bizonyosodtak.
A kis ismerkedés után eszméltek fel, hogy ők annyira a Puszta közepén vannak, hogy itt tényleg nincs bolt, ahova kiszaladgálhatnának vásárolni, nincs bulizó hely, tehát itt kell mindent megoldani pár napig a tanyán. Ami akkor még pillanatnyilag nem esett jól nekik, hogy tanáraik nem engedték a telefonok újra feltöltését.
Természetesen a kedves, céltudatos tanárokkal mi mindig egyeztettünk, ugyanis pontosan ez volt a cél, hogy a tanyasi életmódot a valójában mutassuk meg és vonjuk be a fiatalokat a lehető legtöbb munkába. A napi elfoglaltságban természetesen az ételek készítése fontos volt a paraszti kultúra megismerése mellett.
Az első napon még nagyon meglepődtek azon, hogy Olgi vagyis én nem adtam másik ételt amíg meg nem ették az előzőt, hogy ne legyen ételmaradék. Többen csak beleharaptak a drága biohúsba, s hozták vissza összetúrva a finom ételt, holott szedhettek volna annyit, amennyi jólesik.
Az étel mindig kiváló volt, s tudtak választani, ha valaki valamit nem szeretett. A probléma a szokásaikban volt, ugyanis ők nem szoktak hozzá a csontos húsokhoz, egyáltalán még a csirkecombot sem rágták le csak beleharaptak PEDIG a csontközeli húsok a legízletesebbek. Na erre is rájöttek néhányan, s köszönték nekünk, hogy erre rávezettük őket. A rohanó városi életben a családok ezzel nem is foglalkoznak, a hamburgerben biztos nincs csont, sőt a száraz, filézett karajban sem.
Nagyon jó volt látni és megélni, hogy a fiatalok minden nap elfogadóbbak lettek, mert látták, hogy az étel és minden, ami a tanyán létrejön az nagyon kemény munka eredménye. Készítettek tanyasi tojásból, saját lisztünkből lebbencset, amiből egyik nap levest főztünk, másik nap túróstésztát jó kis mangalica pörcökkel.
Az állatokkal való ismerkedés sem volt felhőtlen, mert a mangalicákat is először zavarászták, aminek a göndérkék nem örültek, vagyis ez tényleg zavarta őket a szó eredeti értelmében. Mindezeket a szokásokat, kultúrát el kellett magyarázni, hogy mit miért szabad és miért nem. Honnan is tudhatták volna a fiatalok, ha ezt eddig nem tanították sehol sem.
Kerti munkát ugyan néhányan végeztek a családi telkükön, sőt egyik fiú kimondottan rutinosan dolgozott a gyógynövényes kertben. A növények, állatok megismerése a valóságban csodás élményt nyújtott fiatal vendégeinknek, mert ezt könyvből és képekről nem lehet megtanulni, érezni, ízlelni és tapintani kell.
A tempó mindig SLOW volt, ez a paraszti kultúra gyökere is és teljesen összhangban van a Slow Food biodiverzitásért világmozgalommal. Régen is, most is úgy tudunk szépen, komótosan előre haladni, ha nem kapkodunk, hanem megfontoltan dolgozunk és élünk. Ezt a mai városi embereknek nagyon tanulni kell. Ha jól kifáradtak a fiatalok a fizikai munkában utána leülhettek szőni , körmönfonni vagy egyszerűen csak beszélgetni.
Két nap után már nem is keresték a lehetőséget arra, hogy elmenjenek a pusztából vagy kényszert érezzenek a telefonálásra. Jó volt látni bennük az akarást arra, hogy megismerjék kultúránk apró titkait. Ajándéknak vitték haza az általuk hagyományosan készített csemege uborkát, amelyben semmi tartósítószer nem volt.
Hétközben kicsit kemény voltam velük, de csak az ő érdekükben, mégis az utolsó napon megölelgettek nem csak engem, de egyesületi tagjainkat is, akik ebben a nemes munkában részt vettünk. Az utolsó napon semennyi ételmaradék nem volt. Tanítani, tudást átadni csodálatosan jó, nekünk is élmény volt. Elvetettünk jó néhány magot!
Rendek Olga, Rendek Ökotanya
